Európai egyetemek
Bécsi egyetem
Közép-Európa harmadik egyeteme a bécsi volt. A Habsburgok közül való IV. Rudolf herceg (1358-1365) nagyralátó terveinek megfelelően impozáns egyetemi központ létrehozását, egész egyetemi város felépítését tervezte székhelye szomszédságában, a várkápolna prépostjának irányítása alatt. Amikor az egyetem megalapítását elhatározta, annak első lépéseként (melyet a már vázolt eljárás követett) 1364-ben Albertus de Saxoniát (más néven Albert von Ritmesdorf) laai plébánost küldte V. Orbán pápához a tárgyalások megkezdésére. Albertus de Saxonia, akit az uralkodó 1363-ban hívott haza, 1351 és 1362 között a párizsi bölcsészkarnak volt magistene, teológiai doktorátust szerzett és kora ismert tudósai közé tartozott. Ó lett az egyetem szervezésének irányítója, s így érthető, hogy miért választották Bécsben a párizsi szer-vezetet mintául. IV. Rudolf, valamint testvérei, Albert és Lipót 1365. március 12-én adták ki az egyetem alapítólevelét. Az alapító okiratban az uralkodó kifejezetten és hangsúlyozottan utal a teológiai fakultás felállítására, jóllehet feltételezik, hogy a pápa erre vonatkozó tilalmát, a krakkói precedensre hivatkozva, szóban már a tárgyalások folyamán kinyilvánította. IV. Rudolf azonban nem akart belenyugodni a csonka egyetem gondolatába, mert tudatában volt annak, hogy a teológiai kar hiánya az új főiskola rangját, tekintélyét csorbítja. A pápa azonban hajthatatlan maradt, s az alapítást ünnepélyesen megerősítő (1365. június 18-án kelt) pápai bulla a tilalmat fenntartotta.
Az egyetem Albertus de Saxonia rektorsága alatt kezdte meg működését. Jóllehet az uralkodó a bécsi vár Szent Istvánról elnevezett káptalanának javadalmait az egyetemhez csatolta s így a tanárok fizetését biztosította, halála után az egyetem megszűnt. III. Albert herceg (1365-1395) alapította újjá 1384-ben, szerényebb keretek között, de kiegészítve a teológiai fakultással. 1385-ben már összeállították az egyetem új statútumát is, amelyet azután követhetett az egyes fakul-tások és nációk megszervezése. A négy fakultás közül, akárcsak Krakkóban, itt is a bölcsészeké volt a vezető. Szellemét, s általában az egész egyetemét, a skolasztika határozta meg, de azon belül - feltehetően éppen Albertus de Saxonia hatására - a nominalista ellenzék uralkodott, amely a természettudományos érdeklődés kibontakozását segítette elő. A konstanzi zsinatot (1417) követő években viszont több támadás érte a fakultást, az öncélú disputációk, általában a tanítás módszerei miatt. 1422-ben pedig már a kar egyik tanára, Christian von Traunstein fakadt ki nyilvánosan a disputációk ellen, amelyek szerinte a tudomány és az élet szempontjából egyaránt haszontalan, gyümölcstelen képzelgések és sziporkázások, a tudomány béklyóba veréséhez és megsemmisüléséhez vezetnek. Bár őt kijelentései visszavonására kényszerítették, a tanítási módszerek körül a vita tovább hullámzott, és a humanizmus hatására végül is a reform kérdése előtérbe került. Ekkor a tananyagban már szerepeltek az ókori klasszikusok, de előadóik még - igen jellemző módon - a kor nagy természettudósai voltak: így 1454-1460 között Georgius Peuerbach (a híres matematikus és asztrológus) Juvenalis, Horatius műveiből, tanítványa, Johannes Regiomontanus (más néven Johan Müller von Königsberg) pedig Vergilius Aeneiséből tartott előadásokat.
IV. Rudolf idejében a jogi karon csak a kánonjogot tanították. A fakultás hatása mégis jelentős, hiszen az egyetemet végzett közép- és kelet-európai jogtudó értelmiség nagyobb része itt szerezte meg képesítését. A római jog oktatása már a humanizmus jegyében folyt, amikor I. Miksa császár (1493--1519) megnyerte (1493-bari) e fakultás tanárául a nálunk is ismert olasz humanistát, Hieronimus Balbit. Az orvosi fakul-tás története az egyetem újjáalapításával kezdődött, s első felvirágoztatása az egykori bolognai és páduai tanár, az orvosdoktor Galeazzo de S. Sofia nevéhez kapcsolódik, aki a XV. század első két évtizedében tanított Bécsben. Fő feladat az orvosi gyakorlat elsajátítása volt, s ez határozta meg az oktatás egész menetét. Bécs viszont az első Itálián kívüli egyetem, ahol boncolást is végeztek (Galeazzo először 1404-ben,és 1433-tól rendszeresebben). A bécsi diákokat még 1366-ban prágai mintára négy nációba sorolták be. Az Albert-féle 1384. évi új adománylevél ezt a rendszert fenntartotta, de az egyes nemzetekhez való tartozás tekintetében módosításokat hozott. Ettől kezdve a magyar nációba sorolták, amint ezt az alapítólevél mondja "omnes Ungaros, Bohemos, Polonos Moravos, Slavos cum omnibus siói annexis in ydiomatibus Grecos quoque", vagyis a magyarországi hallgatókon kívül lényegében az összes közég-és kelet-európai népek fiait. Általában nagy hangsúlyt fektettek a hallgatók felügyeletére. A diákok a könnyebben. ellenőrizhető tanulóházakban laktak, melyek élén a dékán által kijelölt és a rektortól tisztségében megerősített, rendszerint egyetemi fokozatú conventor állott. A XV. században már szá-mos tanulóház működéséről tudunk. Ilyen volt a Lammburse (Bursa Agni), melyet a Collegium Ducale mellett bécsi polgárok alapítottak 1408-ban, tíz osztrák diák számára. A Rosenburse (Bursa Rosae vagy Bursa Coeli) egyike volt a gazdagon ellátottaknak, fenntartásához az osztrák herceg is hozzájárult. 1420-ban egy boroszlói főpap alapította a sziléziaiak számára a Bursa Silesiorumot, amely később szegény diákok tanulóházaként (coderia) működött. Ezeket követték a jogászok tanulóháza, a Bursa Liliorum, a 40 szegény diákot befogadó Coderia Goldberg és a Bursa Gentium. Az egyetem 1421-benrendeletet adott ki, melynek értelmében egyetemi kiváltságokat csak azok a diákok élvezhettek, akik valamelyik kollégiumnak, bursának vagy kodériának tagjai voltak, illetve a rektorok által erre kijelölt fogadókban vettek szállást. Ennek ellenére előfordultak fegyelemsértések, tudunk példát a polgárok és diákok összetűzéseire, de ezek soha nem öltöttek az egyetem létét fenyegető méreteket. V. Albert uralkodása idején (1397-1439) élte az egyetem fénykorát, és V. László alatt (1440-1457) már mintegy 7000 diák tanult ott évente. A század második felében gyakoribbá váló pártharcok sok kárt okoztak ugyan, de az egyetemnek sikerült átvészelni a fegyveres összetűzéseket és a gyakran pusztító pestisjárványokat is. A diákok száma ugyan egy-egy vészterhes esztendőben (így például 1461-62, 1481- 83-ban) nagyon lecsökkent, de általában rövid idő múltán ismét megteltek az egyetem padjai.